BMX Racing Nemzetközi verseny Vyskov (Csehország)

Sikeresen szerepeltek a Veszprémi Spartacus SE versenyzői a Csehországban megrendezett Nemzetközi BMX Racing viadalon. Egy első, egy második, egy hatodik, és két hetedik hellyel zárták a viadalt. 5 országból közel 200 versenyző állt rajthoz a Morva Liga 6., 7. fordulóján. A vyskovi BMX pálya egy „régebbi” stílusban épült létesítmény, nem mindegyik kanyar aszfalt vagy térkő borítású, ellenben az akadályok meglehetősen technikásak és ez kedvezett a veszprémi versenyzőknek: László Milosnak, Borbély Ferenc Benedeknek, Naszádos Sabának.

A Cseh és a Morva bajnokságban hagyományosan 5 selejtező futamot kell teljesíteni és keverik a versenyzőket. A selejtezők után több kategóriában is a legjobb 32-be kerültek a versenyzők, majd 16-ba és a legjobb 8-ba, vagyis döntőbe.

Szombat:

Naszádos Saba a 7 éves korcsoportban (16 fő) négy első hellyel került a döntőbe. A döntőben másodiknak rajtolt és ezt a pozíciót megtartva a 2. helyen végzett.

Borbély Ferenc Benedek csoportjában összesen 44 versenyző állt rajthoz. Borbély három 1., egy 2., egy 3. hellyel a negyed, 2. hellyel a közép döntőbe, 3. hellyel a döntőbe került. Kiválóan rajtolt, de az első kanyarban kiszorult és 7. helyen ért célba. Remek eredmény!

László Milos a 15/16 éves korcsoportban (16 fő), 4., 6.,5., 4., 6. helyezéssel nem került döntőbe.

Vasárnap:

A vasárnapi verseny általában korábban kezdődik, korábban is kell a helyszínen lenni és a sok futam teljesítése érződött a versenyzőkön. Reméltük, hogy „csak” három selejtezőt kell teljesíteni, de a továbbjutási szisztéma nem változott Ennek ellenére bizakodóak voltunk, hiszen a tegnapi nap remekül sikerült.

Naszádos újfent a döntőben, ahol végül is remek versenyzéssel az első helyen végzett.

Borbély Ferenc Benedek korcsoportjában „csak” 37 induló állt rajthoz és a lebonyolítás a szombati naphoz hasonlóan alakult. 5 selejtező, egy negyed, egy közép, majd a döntő. Borbély meggyőzően versenyzett és a döntőben a 6. helyen végzett.

László Milos „összeszedte” magát a selejtezőkből sikerült a döntőbe végeznie, ahol 7. helyen zárt.