UCI BMX Racing világbajnokság, Hausden-Zolder 2019.07.20-28. Napló 2. Kedd

Tulajdonképpen egy nappal kibővítették az eseményt, mert képtelenség lett volna megfelelő módon megrendezni a futamokat. 47 ország, 3750 versenyző, nem hiszem, hogy a kerékpáros sportágban létezik még egy ilyen nagy létszámot felvonultató rendezvény. Por, kosz, homok, kánikula, lett a jellemzője az eseménynek, ráadásul a pályát is az utolsó pillanatban hozták rendbe, de az igazat megvallva nem sikerült valami jól. Ráznak a kanyarok, porosak és csúsznak. A pálya körüli közlekedés nehézkes. A közlekedő "ösvényeket" mély homokkal töltötték fel. Inkább strand röplabda helyszínre emlékeztetnek, mint sem BMX pálya körüli utakra. Ma (07.23.) kedd már megkezdődtek az versenyek. Tegnap este csapatvezető megbeszélést tartottunk és tisztáztunk a feladatokat.

Voltunk már olyan világbajnokságon, ahol a három selejtező futam helyett, csak kettőt rendeztek, mert egyszerűen az időbe nem fért volna bele. A nevezési díjat tekintve (90 euró), viszont ez nem túl szerencsés megoldás.

Szóval elindult hivatalosan is a BMX Racing világbajnokság, mely hat napon át tart majd. A lelátok megteltek és számításom szerint a versenyzőket is beleértve kb. 10-16 ezer ember fordul meg a helyszínen naponta.

Cruiser osztályban négy Magyar: Buday Zoltán, Buday Ádám, Zsembery Boldizsár, Pál Szabolcs próbált előbbre jutni a selejtezőkből a 1/8, 1/4 döntőbe. Buday testvérek és Pál Szabolcs korcsoportjából a selejtezők után a 1/8 döntőbe kerülés volt a tét, ez a legjobb 64-et jelenti. Pál Szabolcsnak nem sikerült, azonban Buday Ádám a 32-be kerülésért, Buday Zoltán a legjobb 16-ba majd a döntőbe kerülésért küzdött. Ádám kiválóan versenyzett, de egy apró hiba miatt a külső pályára került. A célvonalon, pár centiméterrel ugyan, de lemaradt, 5. lett. Zoli és Zsembery Boldizsár a legjobb 16-ba kerülésért állt rajthoz. Boldi egészen kiválóan rajtolt és az első egyenesben még a második-harmadik helyen tekert, de többi szakaszon lendületet veszített, nem került tovább. Zoli a 1/4 döntőben harmadik helyen ért célba! A döntőbe kerülésért a nyolcas pályáról indult, jól rajtolt, de kiszorult a kanyar felső harmadára és folyamatos nyomás alatt tekert, nem volt helye.

Nagyot küzdött mindenki. Óriási gratuláció.

Szintén óriási gratuláció a segítőknek, akik szinte minden pillanatban a versenyzők mellett voltak. Remélem, még marad lendület és kitartás az elkövetkezendő napokra.