Az idén fel nem használt tartalékalapokból több mint kétmilliárd forintos plusztámogatást kap a honi sportélet

A különböző idei tartalékalapokból összesen 2.103 milliárd forintos plusztámogatáshoz jut a magyar sport, s ezzel, a jövőre felhasználható többlettel 2009-ben összesen 15.698 milliárdot kap ez a terület - jelentette be keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján Gyenesei István önkormányzati miniszter.

A sportért is felelős tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy a nyár végi első költségvetési változat szerint jövőre körülbelül ugyanannyi pénz jutott volna a sportra, mint idén (2008: 13.777 milliárd, 2009: 13.779 milliárd), de a pénzügyi világválság kirobbanása utáni helyzetben módosult ez az elképzelés, s az összeg 12.676 milliárdra csökkent.

„Az elmúlt hónapok eredményes lobbitevékenysége folytán azonban pozitív irányba mozdult el ez a folyamat, s mondhatom, hogy a sport a válság nyertese lett" – fogalmazott Gyenesei jelezve, hogy a költségvetési vitában kiharcolt mintegy egymilliárd plusz mellett – amit a diáksportra, az önkormányzati sportlétesítmények fejlesztésére és a jégkorong utánpótlás-nevelésre fordítanak – az idei forrásokból is sikerült 2.1 milliárdot felszabadítani.

Ez utóbbi összegből még idén átutalnak, illetve átutaltak 95 milliót az ötkarikás játékokon sikeresen szerepelt egyesületeknek, valamint 50 milliót a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB). Létesítmény-fejlesztésre (Komjádi Uszoda, Maty-ér, Gyakorló Jégcsarnok, szolnoki tanuszoda) 1.395 milliárd, az utánpótlás-nevelés fejlesztésére (gyermeklabdarúgás, Patrónus-program) 219, a jégkorongsport fejlesztésére (Megyeri úti jégcsarnok, sátorral fedett mobiljégpálya, szövetségi felkészülési támogatás) 230, a sportszövetségek többlet-támogatására pedig 114 millió jut – részletezte a miniszter.

„Összességben tehát a válság kirobbanása utáni változathoz képest 24 százalékkal többet kap a sport, de még az eredeti tervhez viszonyítva is 14 százalékos a növekmény" - mondta Gyenesei István.

A miniszter elemzése szerint különböző jogcímeken (többek között olimpiai felkészülés, kiemelt hazai rendezésű viadalok támogatása, működés) a szövetségekhez közvetlenül 2.12 milliárd forint kerül majd, ennek elosztására a MOB tesz javaslatot, amelyet - meghallgatva a Nemzeti Sporttanács véleményét - az ÖM hagy jóvá.

MTI