BMX Cross Eb. Weiterstadt

2010. május 23.-24.-én került sor a BMX Európa bajnokság Elit és Junior sorozatának 5. és 6. futamára, illetve az ezzel egy időben megrendezésre kerülő nemzetközi utánpótlás versenyre.

 A Magyar Szövetséget 1 elit, 4 junior és 2 utánpótlás versenyző képviselte.

A pálya nem változott a két évvel ezelőtti EB fordulóhoz képest. Ebből már előre látható volt, hogy a junior kategória versenyzőinek a pro-section és a harmadik egyenes begyakorlása nem lesz egyszerű.

A szombati versenyen mindkét utánpótlás versenyzőnk döntőbe került, ahol Sági Ádámnak sikerült a szenzációs 3. helyezést elérnie, Kelemen Botond pedig végig harcos versenyzést bemutatva végül a döntőben a nyolcadik helyen ért célba.

A junior és elit versenyzők csak a selejtezőben tudták megmutatni tudásukat. Igar 6,7,6; Szollár 8,7,6; Szoboszlai 8,7,6; Bujáki 8,7,8; Rozsenich 6,7,6.

A vasárnapi versenyen az utánpótlás kategóriában Sági Ádám a selejtezőn, negyed és középdöntőn túljutva, a döntőben a nyolcadik helyezést érte el. Kelemen Botondnak nyolcad-döntőt is kellett vívnia és végül a középdöntő 6. helyével fejezte be a versenyzést. A junior és elit versenyzők valamennyien már a selejtezőben kiestek a következő eredményekkel: Szoboszlai 6,5,6; Szollár 7,8,8; Igar 6,6,4; Bujáki 7,7,7; Rozsenich 6,6,6.

Összefoglalva, végre újra vannak utánpótlás versenyzőink, akik eredményt is tudnak felmutatni. Junior versenyzőinken látszik a nemzetközi versenyek hiánya, rossz a verseny előtti edzés struktúrája és a verseny futamokra nem megfelelő a koncentrálás. Elit versenyzőnknél erőnléti és felkészülési hiányosságok látszódnak.

Rozsenich Tamás

csapatvezető