BMX Cross Edzőtábor Verona, Rivignano 1.

2013.11.18. Hétfő. Mondhatnánk, hogy nem szokványos november közepén BMX kerékpáros edzőtábort szervezni, de a novemberi időjárás előrejelzésre hagyatkozva nem láttam nagy kockázatott a végrehajtásban. Első gondolatom az volt, hogy Csehországban Mikovice, illetve Trinec környékén gyakorolunk több helyszínen és több pályán. Leveleztem a Cseh ismerőseimmel, de lebeszéltek ebbéli terveimről, mondván, hogy azon a környéken hideg van ebben az időszakban. Igazából nem sok választásunk maradt, természetesen tekintettbe véve az anyagi lehetőségeket.

 

Franciaország St. Maxime ahol már több alkalommal jártunk, de az igazat megvallva ezt a pályát már kinőttük. Persze álmodozhatunk tengerentúli helyszínekről is, de valójában nem tudjuk megfizetni ennek a költségeit.

Olaszországi helyszíneket kerestem és visszatértem a "régi gyökerekhez", hiszen Veronában és környékén négy megfelelő pálya is található. Azért említettem a régi időket, mert a 90-es évek elején gyakran jártunk ide versenyekre. Padova, Vicenza, Verona, Montario, régi pályák, régi emlékek.

 

Nagyon jól esett, hogy a veronai kollegák milyen tisztelettel fogadtak.

 

Persze manapság már minden más a BMX-ben kivéve Magyarországot (talán most elindulhat valami fejlődés, köszönhetően, hogy a kerékpársport a kiemeltek közé került), hiszen világ szerte újabb és újabb korszerű pályák épülnek.

 

Résztvevők: Borbély Ferenc szövetségi kapitány, Szoboszlai Patrik, Lázár Mihály, Bujáki Bence, Rozsenich Gábor, Vincze Gergely,