BMX Cross Edzőtábor Verona, Rivignano 6.

2013.11.20. Szerda Ebéd után általában 14.30-ra szoktunk menni a pályára, de a mai délutáni edzés egy kicsit később kezdődött. Több pihenőt kaptak a versenyzők, hogy jobban tudjanak koncentrálni a délutáni közös edzésre. Az olasz válogatottnak a francia Ludovic Laurent az edzője és évek óta jól ismerjük egymást. Nagyon sok versenyen voltunk együtt és segítettünk egymásnak. A BMX sportban ez egyáltalán nem idegen. A közös bemelegítést elmulasztottuk, de az edzés további programjában aktívan rész vett minden magyar sportoló. Rajt gyakorlatokkal kezdték, majd a pálya különböző szakaszainak, illetve akadályainak gyakorlása volt a feladat.

 

Ugrással, vagy a keréknek a talajon tartásával kellett megoldani a gyakorlatokat úgy, hogy a tempó minél gyorsabb legyen. Az edzés utolsó harmadában a pálya második szakasza következett, melyről már korábban is írtam. A lány szakasz, fordító kanyarja felett kellett átugrani, de a rávezető túl mélyen volt és az igazat megvallva az akadály is feleslegesen hosszú. Manapság a szupercross jellegű pályákat már úgy építik, hogy látványos ugrásokra és gyors tempóra kényszerítsék a versenyzőket, de sajnálatos módon ez már-már súrolja az emberi teljesítőképesség határát. Egy-egy apró ütközés megtörheti a lendületet és egy ilyen jelenet nem vonzó a hozzá nem értő közönség számára.

 

Nos, a magyar BMX-esek Gergőt kivéve jól teljesítették a feladatot és büszke voltam a teljesítményükre, hiszen az olasz csapatból csak hárman tudták ugrani ezt az akadályt. A végére szintén rajtgyakorlatok maradtak.

Nagyon sikeresnek tartottam ezt a tábort ezen a pályán. Amennyiben még lehetőségünk és pénzünk lesz rá valószínűleg visszajövünk, amit az olaszok kifejezetten kértek tőlünk.

 

Holnap korán kellünk és reggelizünk, mert közvetlenül a rivignanói pályára megyünk gyakorolni. Somogyi Miklós, Tolnai Zsanett és Borissza Johanna már ma este a helyszínen lesznek, és együtt folynak majd az edzések.