BMX Cross világbajnokság Birmingham (Anglia) Május 25. Péntek

A challenge kategóriákban (17 évtől) ma rendezték a selejtező futamokat, majd utána a bajnoki osztályban az időfutamok következtek. Az időfutamokban való jó szereplésnek különösen fontos szerepe volt, hiszen a legjobb 64 kerülhet tovább és a magyarok számára is csak a 64-be való kerülés jelenthet reményt az olimpiára. Reménykedtünk, de látva a mezőnyt nehéznek tűnt a tovább jutás.

 

Deli Gábor és Buday Zoltán viszont a 30 és feletti korcsoportban egészen meggyőzően szerepelt az első selejtező futamban. A második futamban Gábor elsőként halad át a célvonalon, Zoli viszont elesett. Korházba szállították, eltört néhány csont a lábfejében. Szerencsétlen helyzet, mert az eb.-én való kitűnő szereplés után reménykedtünk egy jó helyezésben.

 

Gábor nagyon magabiztosan az menetelt előre egészen a nyolcad döntőig. Folytatás holnap.

 

Következtek az időmérők a bajnoki osztály számára.

 

Hónapok óta erre készültünk. Kondicionális, kerékpáros edzések sokasága zajlott idáig. Nagyon sokat dolgoztunk mindannyian. Titokban reménykedtünk a csodában, 64 közé kerülésben. Valójában látva a mezőnyt nem sok esélyünk lehetett. Tegnap este Gábor a versenyzőket alaposan „átgyúrta” és kipihent állapotban indulhattak az időmérőn a magyar BMX-esek. Önbizalomban nem volt hiány, és lelki nyomást sem érzékeltem.

 

A lelátóról néztem a futamokat. Tulajdonképpen Patrik és Gábor időmérő körében nem fedeztem fel komolyabb hibát. Végig ugráltak mindent és aránylag gyorsnak tűnt a kör, mégis jelentőst hátránnyal fejezték be. Péter a második szakasz dupla kettes akadályát nem ugrotta, noha ez neki nem jelenthetett volna gondot, értékelhetetlen. Nem értem egyébként Péter gondolkodását, 11 éves kora óta ismerem. A legkiválóbb képességekkel rendelkezik és Ő bekerülhetett volna a 64-be, ha akar, de az egész BMX-es pályafutását végig kíséri valami furcsa kiismerhetetlen versenyzési mód.

 

Eredmények:

 

Szoboszlai Patrik         29.043 idő 2.929 mp hátrány 130. helyezés

Rozsenich Gábor         29.701 idő 3.587 mp hátrány 143. helyezés

Prájczer Péter              30314 idő 4.200 mp hátrány 148. helyezés

 

Lesújtó, 1.4 másodpercre a 64.-től, 3 másodpercre az elsőtől!

 

Nem voltunk boldogok, sajnos minden remény elszállt ezzel, hogy Londonban ott legyünk.

 

Deli Gáborral még átbeszéltük a holnapi teendőket és a lelátóról néztük a szuper time-trial futamokat.


 

Eredmények:

 

Férfiak

1 FIELDS Connor USA 25.806  

2 PHILLIPS Liam GBR 26.178  

3 ANDRE Sylvain FRA 26.261  

4 STROMBERGS Maris LAT 26.269  

5 CALEYRON Quentin FRA 26.351  

6 WILLOUGHBY Sam AUS 26.439  

7 DAY Mike USA 26.488  

8 KIRKHAM Brian AUS 26.513  

9 LONG Nicholas USA 26.592  

10 SHARRAH Corben USA 26.627  

11 MOO CAILLE Moana FRA 26.719  

12 NOBLES Barry USA 26.735  

13 JIMENEZ CAICEDO Andres Eduardo COL 26.832  

14 DAUDET Joris FRA 26.842  

15 OQUENDO ZABALA Carlos Mario COL 26.958  

16 HERMAN David USA 26.973  

Nők

 

1 BUCHANAN Caroline AUS 28.942  

2 READE Shanaze GBR 29.401  

3 AILLOUD Eva FRA 29.699  

4 LE CORGUILLE Laetitia FRA 29.728  

5 VALENTINO Manon FRA 29.972  

6 POST Alise USA 30.013  

7 CRAIN Brooke USA 30.022  

8 WALKER Sarah NZL 30.028  

9 POTTIER Magalie FRA 30.087  

10 LABOUNKOVA Romana CZE 30.148  

11 GEVING Amanda USA 30.196  

12 SMULDERS Laura NED 30.216  

13 MARTIN Arielle USA 30.355  

14 REYNOLDS Lauren AUS 30.457  

15 RIMSAITE Vilma LTU 30.728  

16 HLADIKOVA Aneta CZE 30.744