BMX edzőtábor – Rivignano 2.

03.24. Kedd Reggel 8 órakor volt a reggeli, ezt követően negyed 10-ig csendes pihenő, majd fél 10 től 2 órás pályaedzés. Az edzésen 20 perc bemelegítés, közös gimnasztika után az első és második szakaszon végeztünk gyakorlást. A feladat az ugratókon való leggyorsabb áthaladás volt. Fejenként 10-12x. Egy rövid pihenő után, rajtgépes gyakorlás következet. Az első szakaszon az első ugrató a kisebbeknek nagyon nehéz akadálynak számít, így ezt a szakaszt gyakoroltunk az edzés végéig velük. A felnőttek önállóan a második szakaszon lévő két nagy ugratót gyakorolták. A végén levetésként 3 laza kört kellett mindenkinek menni, majd pedig nyújtás volt.

Ebéd után fél 4-ig csendes pihenő volt, ezt követően mentünk ki újra a BMX pályára.

A délutáni edzést a bemelegítéssel kezdtük. Azt követően az első ugratóik kellett a rajt után tekerni. Az edzés középső részén technikai jellegű gyakorlatokat végeztünk, a második és harmadik szakaszon. Feladatok voltak tekerés nélkül, csak kanyarban való tekerés és volt, amikor teljes tempóban kellett venni az akadályokat, ugratva vagy egykerekezve.

 

03.25. Szerda A nap eleje megegyezett az előző nappal. A pályaedzésen a bemelegítés először 3 kör volt, majd gimnasztika, ezt követően pedig 2 kör úgy, hogy minden második szakaszon kellett tekerni 80%-on, majd pedig 2 kör úgy, hogy csak a kanyarokba szabadott tekerni. A feladatok közt ezen a napon, páros és csoportos indulásból végzett összekapcsolt szakaszok szerepeltek. Közös indulással mentek, az utánpótlás versenyzők a második és harmadik szakaszon, majd a harmadik és az utolsó szakaszon.

 

Herczeg Sándor a nagyokhoz csatlakozott és üldözős feladatot végeztek a második-harmadik szakaszon és a harmadik-negyedik szakaszon. Az edzés 2 órás volt, melynek utolsó 20 percében a parkolóban volt levezetés és nyújtás.

 

A délután edzés a nagy eső miatt elmaradt, helyette csendes pihenő volt, ami rá is fért a versenyzőkre.