Edzőtábor Papendal (Holland olimpiai edzőközpont), Kedd

Ma fél nyolcra mentünk reggelizni, mert fél tíztől már edzésünk volt a pályán. Az ebéd és a délutáni edzés közötti pihenőben nem terveztem, hogy visszajövünk a szállodába. Kétszer húsz perc az út oda-vissza.

Bence már tegnap panaszkodott, hogy fáj a dereka és a délelőtti edzés első részében sem ment igazán neki a gyakorlás. Orvos megvizsgálta, nincs nagy baj. Bemelegítés után a harmadik szakasz gyakoroltuk, kétféle változatban, időre. Szinte alig van különbség a kettő között, de az ugrásos változat veszélyesebb. Nagyon precízen kell érkezni az ugrás során, hogy a következő akadály sor is rendben legyen.

Az edzés utolsó harmadában rajtot gyakoroltunk, az első szakasz minden akadályával együtt.

Edzés után mindannyian az orvoshoz mentünk, mert beszélni szertett volna velem. Semmi különlegeset nem mondott Bencével kapcsolatban. Nyújtania kell gyakrabban és kenegetni. A folyóson találkoztunk a holland csapat edzőjével Beverrel. Meglepődött, hogy mit keresünk itt, de szerintem ez csak látszólagos volt. Nagy valószínűséggel egyeztették vele a mi edzés időpontjainkat, annál is inkább, mert délután már edzettek, miután mi befejeztük.

A délutáni edzéskor továbbra is a harmadik és első szakasz gyakorlása volt a feladat. Új elemként a megbeszéltek szerint a konténerre való felugrást is gyakoroltuk. Két napunk telt el remélem elég időnk marad még mindenre.

A rajtdomb alatt van két konténer, melyekben a holland csapat tartalék kerékpárjait és alkatrészeit tárolják. Elképesztő mennyiségű eszköz áll rendelkezésükre. Nagyon nem hasonlóak a körülmények a mi csapatunkhoz viszonyítva, de szerintem Európában is egyedülálló.