Világ Kupa futam Berlin Mallow Park 1.

2014.06.11. Szerda Klatovy-ból reggeli után indultunk a következő versenyhelyszínre Berlinbe. A hivatalos program csütörtökön kezdődött és az igazat megvallva jó néhány éve nem volt ilyenre példa, hogy egy nappal a verseny előtt érkeztünk, és egy nappal az esemény után indultunk haza. Nem kellett rohanni sehová, tulajdonképpen mindenre jutott idő. Először a szállodában mentünk, majd Bujáki Bencéért, aki repülővel jött. Csomagjait, kerékpárját Thoma hozta kocsival a pályára szerda este. Több alakalommal jártam Berlinben már, legutóbb 16 éve. A 98-as Schwedtti eb. futamra utaztunk és megálltunk megnézni a nevezetességeket. A pálya és részei még darabokban voltak, de holnapra a hivatalos edzésekre remélem minden rendben lesz. Ültem a versenyzőkkel a rajtdombon és elemeztük a pálya részeit. Alapvetően inkább dirt pályára hasonlított, mint sem racingre, ráadásul az első egyenes után jelentősen leszűkült a nyomvonal. A lényeg, hogy az első háromban legyél a rajtot követő szakaszon.