Hírek

Nemzetközi C1 verseny Omszk (Oroszország) 2015.08.21-23.

2015.08.22. Szombat 2. A verseny után a szállodába mentünk. Az eredményeket két órán belül el kellett küldenem a UCI irodába. Pavellel megbeszéltük, hogy miután végeztem felhívom és megnézzük Omszkban található összes többi BMX pályát. Négy különböző helyszínen voltunk és mindegyik aszfaltozott BMX pályát megismerhettem, bár az idő rövidsége miatt egy kimaradt. Alapvetően valamennyi, inkább a fiatalabb generáció számára épült és többnyire iskolák mellett találhatók, de a BMX alapok megtanulásához tökéletesek voltak. Az egyik, egy speciális sportiskola udvarán épült évekkel ez előtt.

Nemzetközi C1 verseny Omszk (Oroszország) 2015.08.21-23.

20015.08.22. Szombat Nyolc órára jött értem Pavel és együtt mentünk reggelizni. Az edzések tíz órakor a verseny 13.30-kor kezdődtek. Tegnap sokat beszélgettem Yoshitaki Nagasakoval a Japánok eliete versenyzőjével. Világbajnokságon és világkupán többször ért el döntős helyezést, jó versenyző. Korábban is versenyzett már ezen a pályán és elmondta a tapasztalatait. Igazi Japán módjára, minden mondatát mosoly követte. A tegnapi edzéseket látva megnyerheti a versenyt, bár az Orosz elite versenyzők bármikor, bármire képesek.

Nemzetközi C1 verseny Omszk (Oroszország) 2015.08.21-23.

2015.08.21. Péntek. A rendezők már vártak és egyenesen a szállodába mentünk. A szoba, melyet lefoglaltak számomra még nem volt kitakarítva, várnunk kellett. Pavel a helyi klub tagja és a szervező bizottság elnöke felajánlotta, hogy addig nézzük meg a nemrég átadott pályakerékpáros csarnokot. Esélyem sem volt, hogy visszautasítsam, de több mint 19 órás utazás után inkább pihenésre vágytam, viszont a csarnok pazar volt.

Nemzetközi C1 verseny Omszk (Oroszország) 2015.08.21-23.

2015.08.20. Csütörtök A felnőtt válogatott felkészülési tervei között szerepelt ez a verseny, de sajnos a versenyzők a költségeket már nem tudták vállalni és a 2015. évi BMX szakágnak megállapított összeg még nem érkezett meg, így Magyar résztvevő nem volt ezen az eseményen. Jómagam a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által kinevezett vezetőbíróként utaztam erre az eseményre. Augusztus 20-án Csütörtökön indultam Budapestről Moszkvába. 2.5 órás repülő út után több mint 7 órás várakozás következett az omszki járatra. 1.5 órát álltunk a kifutópálya mellett.

BMX Cross Országos bajnokság 7.-8. forduló Veszprém

Hosszú évek után újra a BMX kerekesek tábora vette birtokba a veszprémi BMX pályát a hétvégén. A Veszprémi Spartacus Sportegyesület és a Magyar Kerékpársportok Szövetsége rendezésében az Országos bajnokság 7.-8. futamát rendezték. Sopronból, Szombathelyről, Gencsapátiból, Hódmezővásárhelyről, Törökbálintról és természetesen Veszprémből érkeztek kerekesek, hogy a szombati és vasárnapi verseny futamain eldöntsék ki a legjobb a teljesen újjá épített pályán.

BMX Cross Országos Bajnokság 7.,8. forduló Veszprém

Magyarországon 1988-ban elsőként épült ez a pálya, mely nagyon sok rangos rendezvénynek adott otthont. A hétvégén ismételten Országos BMX Cross versenyt rendez a Veszprémi Spartacus Sportegyesület és a Magyar Kerékpársportok Szövetsége.

 

 

BMX Cross Alpok-Adria Kupa Sopron

Augusztus 8-án és 9-én a legjobb hazai BMX crossosok a 10 futamos magyar bajnoki kupasorozat második és harmadik fordulóján vetélkedtek egymással, amelynek egyes állomásai szinte azonosak régiónk legrangosabb nemzetközi sorozata, az Alpok-Adria Kupa versenyeivel. Ilyen eseményre került sor a hétvégén Sopronban.

BMX cross világbajnokság Zolder (Belgium) 2015. 07. 25-28. Ami kimaradt

Tegnap este már érzékelhető volt, hogy az időjárásban változás következhet. Lehűlt a levegő és feltámadt a szél. Reggel sms-ben értesítettek, hogy a közelgő erős szél és jelentős eső miatt minden programot előbbre hoznak. Nem sok időnk maradt, hogy a szállodából a helyszínre érjünk. Minden csoport számára lényegesen lerövidítették az edzésidőt, de valójában a legnagyobb gondot az okozta, hogy a bajnoki osztályok által egész héten edzéseken használt sx startdomb veszélyes volt és versenyre alkalmatlan.

BMX cross világbajnokság Zolder (Belgium) 2015. 07. 25-28. 07.24. Péntek

Elérkezett a várva-várt nagy nap a bajnoki osztályok versenyei. Junior lányok és fiúk, valamint elite férfiak és elite hölgyek futamai, egészen pontosan, időfutamok. Néhány éve vezették be ezt a versenyformát és az igazat megvallva a mai napig nem tudom, hogy mi lehetett az oka. A versenyzők egyenként indulnak a pályán, és aki a legjobb időt éri el, időfutam világbajnok lesz. Nem tudom, hogy a nem szakértő nézőkből milyen izgalmat vált ki ez a versenyforma, de szerintem nem tükrözi híven a BMX kerékpározás, egészen pontosan számomra unalmas.

Buday Ádám 8. helyezést ért el a cruiser kategóriában a zolderi világbajnokságon.

BMX cross világbajnokság Zolder (Belgium) 2015. 07. 25-28. A Buday testvérek alaposan kitettek magukért a zolderi BMX világbajnokságon. Tegnap Buday Zoltán a 20"-os challenge kategóriában lett a döntőben 6. helyezett, ma pedig testvére Buday Ádám szintén döntőbe került, ahol 8. lett. Reggel nyolc órakor kezdődtek a selejtező futamok a cruiser 24"-os kategóriában. 28 ország 57 versenyzője nevezett a csoportba. A tegnapi fárasztó nap után ma egy újabb megmérettetés előtt állt a két Magyar versenyző.

Buday Zoltán 6. helyezett a zolderi világbajnokságon

BMX cross világbajnokság Zolder (Belgium) 2015. 07. 25-28. Szerda Ma a challenge kategória "idősebb" (15 év felettiek) résztvevőinek bonyolították versenyt. Mondhatni, kicsit lazább napnak nézhettünk elébe, hiszen tegnap majdnem este tíz órakor értek végett a döntők és ma "csak" 780 BMX-es állt rajthoz. 47 ország 3100 versenyző itt Zolderban! Minden rekordot megdöntöttek ezek a számok. Mára minden rugalmasabban működött, de valójában arra, hogy az idősebb versenyzők a megfelelő helyre álljanak nem kellett akkora figyelmet fordítani, mint tegnap a kicsiknél.

BMX cross világbajnokság Zolder (Belgium) 2015. 07. 25-28.

2015.07.21. Kedd 5.10-kor ébresztőre keltem és ellenőriztem a felszereléseket, hogy minden rendben legyen. A Veszprémi Spartacus SE versenyzőjének, Borbély Ferenc Benedeknek volt ma a versenye, illetve a 10 év alatti korcsoport minden résztvevőjének. Benit 6 órakor ébresztettem és egyenesen a pályára mentünk. Rövid bemelegítésre jutott idő, ami gyakorlatilag egy körből állt. 9.05 perckor kezdődtek a futamok. A 8 éves korcsoportban 116 álltak rajthoz. Egyébként a 10 éves korcsoportig 1540 versenyzőt kellett a rendezőknek selejtező csoportokba osztani, majd lebonyolítani a versenyt.

BMX cross világbajnokság Zolder (Belgium) 2015. 07. 25-28.

2015.07.20. Hétfő Ma a tegnapi naphoz hasonlóan alakultak a programok. 9 órától edzés a challenge kategóriák számára. A csoportbeosztásunk maradt ugyan az, mint tegnap: ARG, AUT, BRA, CAN, CHI, CZE, DEN, FIN, HUN, IRL, ITA, JPN, NOR, RSA, RUS, UKR, ZIM. Az edzés idő is megegyezett 1 óra 20 perc, semmire sem volt elegendő. A versenyzők 4 alakalommal tudtak csak körbe menni a pályán. Alapvetően minden világbajnokságon ezzel a szituációval találkoztunk.

BMX cross világbajnokság Zolder (Belgium) 2015. 07. 25-28.

2015.07.19. Vasárnap Tegnap még senki nem tudta, hogy melyik sátor is lesz a Magyar csapat "főhadiszállása" a rendezvény során. Reggeli után, kicsit korábban, mint kellett volna, érkeztünk a helyszínre, Buday Zoltánnal, Buday Ádámmal, Borbély Ferenc Benedekkel. A pályára vezető úthoz közel, viszont a csapatautóhoz mesze találtuk a Magyarok, Oroszok, Zimbabweieknek tervezett csapatsátort. Alapvetően, jó, hogy korán érkeztünk, mert a kordonokra felerősített ország neveket tartalmazó táblákat Buday Ádámmal egy kicsit átrendeztük, annak érdekében, hogy több helyünk legyen.

BMX cross világbajnokság Zolder (Belgium) 2015. 07. 25-28.

2015.07.18. Szombat. A 2011-es koppenhágai világbajnokság volt az utolsó kültéri rendezvény a vb. sorában. Persze a teremben megrendezett versenyeknek is van egyfajta hangulata, de egy kültéri pálya és környezete merőben más, mint az előbbi. Zolder: volt forma 1-es pálya, kiváló létesítmény komplexum szinte minden eseménynek. Sajnálatos, hogy az egykori híres forma 1-es pilóta Gilles Villeneuve haláláról jut eszébe az emberek többségének. Manapság is rendeznek itt autós és motoros versenyeket, de mindenféle kerékpáros eseménynek is otthont ad ez a terület.

BMX Európa-bajnokság Erp Hollandia 2015.07.09-12.

2015.07.12. Vasárnap Nagyon meleg reggelre ébredtünk. A bajnoki osztályoknak ma rendezték a versenyt. Noha éjjel-nappal őrzött csapatterületen volt a team sátorunk, minden nap elején és végén összepakoltuk az eszközöket és a kocsiba tettük. Mondhatni szükségtelen biztonsági előkészületek, de nyugodtabbak voltunk így. Bujáki Bence volt a Magyar csapat egyetlen indulója az elite osztályban. Tulajdonképpen könnyű csoportba került, bár sem a junior, sem az elite osztályban nincs könnyű csoport. Európa legjobb versenyzői voltak jelen és nagyon nehéz volt a továbbjutás.

BMX Európa-bajnokság Erp Hollandia 2015.07.09-12.

2015.07.11. Szombat Reggel 7 órára mentünk reggelizni, mert 8.20-kor a tíz év alatti korcsoportnak már bemelegítő edzések kezdődtek, majd azt követően a versenyek. 3 selejtező futam alapján a résztvevők, attól függően, hogy mennyi volt az indulók száma, vagy a legjobb 64-be, 32-be kerülhetnek. Borbély és Zsembery a 8 éves korcsoportban indult. A 63 versenyzőt 8 selejtező csoportba osztották. Borbély 6.7.6., Zsembery 6.7.8. helyezéssel nem került a legjobb 32 versenyző közé. Alapvetően már az első szakaszon lemaradtak, melyet lehetetlen volt ledolgozni.

BMX Európa-bajnokság Erp Hollandia 2015.07.09-12.

2015.07.10. Péntek. Sokszor voltam már Hollandiában és minden alkalommal úgy készültem, hogy bármikor lehet eső és hideg a nyár közepén. Naptejet nem szoktam betenni a táskámba, ha Hollandiába jövök, felesleges súly és egyébként is feltételezem, hogy itt ez nem a legkeresettebb pipere termék. Ami az időjárást illeti indulásunkkor Magyarországon kánikula tombolt, itt viszont lehűlt a levegő. Pénteken aztán megfordult az időjárás itt nagyon meleg volt, Magyarországon meg viharok. Ma nagyon korán keltünk, mert a mi csoportunk kezdett először az edzésen.

BMX Európa-bajnokság Erp Hollandia 2015.07.09-12.

2015.07.09. Csütörtök  Bujáki Bence Franciaországból, Borbély Ferenc Benedek, Borbély Ferenc, Pichler Igor Sopronból, Zsembery Boldizsár és Zsembery Barnabás Budapestről indult a 2015. évi BMX Európa-bajnokság helyszínére a hollandiai Erp településre. Bujákit kivéve, mindenki számára, majd 15 órás út után érkeztünk a szomszédos településen lévő szállodánkba. Gyakorlatilag a szerdai nap csak az utazással telt és nagyon elfáradtunk a nap végére.

1. Európa játékok Baku 2015. 06. 22-29. (Azerbajdzsán) Napló 5. 2015.06.28. vasárnap

Délelőtt nem volt programunk, így a faluban maradtunk. Az egyik blokk alatt található egy helyi CBA kisbolt és néhány alapvető élelmiszert meg lehetett itt vásárolni. A Játékokkal kapcsolatos szuveníreket is ebben a boltban árulták, persze megfizetetlen áron. Sokan távoztak már a faluból, végett értek az események és minden Nemzeti Olimpiai Bizottság spórol a költségeken és a lehető leghamarabb haza küldi a versenyzőket.

1. Európa játékok Baku 2015. 06. 22-29. (Azerbajdzsán) Napló 5. 2015.06.27. szombat

10 óra körül mentünk reggelizni, ami itt nem annyira szokatlan. Az viszont elég szokatlan, hogy minden eseményt a legnagyobb melegben rendeztek, miközben minden létesítmény tökéletesen meg van világítva. A BMX pálya egy stadionszerű katlanban van és tökéletesen megvilágítható, mégis 15.00 órakor kezdődtek a programok, amikor a nap a legmagasabban volt.

1. Európa játékok Baku 2015. 06. 22-29. (Azerbajdzsán) Napló 4/2. 2015.06.26. péntek

Tegnap este az ökölvívó edzőkkel vacsoráztunk együtt. Csötönyi Sándor, Szántó Imre, Balzsay Károly. Alaposan kifaggattak bennünket a BMX versenyzés minden részletéről. Öcsi bácsi szerint hajnalban is edzenünk kellene, hogy Bujáki megfelelő formában legyen. Több alaklommal találkoztunk már és nagyon szeretem hallani az okfejtését. Aranyos emberek. Délelőtt alapvetően nem volt kötött programunk. Bujákinak kellett a gyógytornászhoz, majd orvoshoz mennie, de a mára tervezett csapatvezetői megbeszélést elhalasztották.

1. Európa játékok Baku 2015. 06. 22-29. (Azerbajdzsán) Napló 3. 2015.06.25. csütörtök

Reggel 7 órakor találkoztunk Dobos doktorral a ház előtt, mert Bujáki vállát meg kellett röntgenezni. Jóllehet a faluban van egy kisebb ideiglenes korház, de nincsen röntgengép. A versenyzők utaztatására többféle megoldás is létezik, busz, csapatautó, és "belső taxi". Az angol taxihoz hasonló, kocsik csak színben különböznek. Fehérszínűek és a játékok jelképét ragasztották rájuk. Sorban várakoznak a falu előtt, hogy a versenyzőket, illetve a kísérőket egy-egy adott helyszínre vigyék.

Oldalak