Világ kupa Hollandia 3. Papendal

Szombaton a pályára menet be kellett mennem a kongresszusi központba, néhány dolgot elintézni és megszerezni az internet kódot. Az újságíró szobában találkoztam Gerrit Does-al az Európai BMX sport megalapítójával, a világ kupák megálmodójával.

Világkupa Hollandia 2 (Papendal)

Pénteken az edzést és majd azt követően az időmérőt is a „B” csoport kezdte. Az évszakhoz képest hűvös és szeles idő volt. A hideg nem, viszont a szél meglehetősen zavarta a versenyzőket.

Világkupa Hollandia (Papendal)

A két félévet magába foglaló felkészülési szezon egész ideje alatt vártunk erre a pillanatra, olimpiai világkupa pályán versenyezni. A holland olimpiai központban felépített BMX pálya egyszerűen brutális, félelmetes, veszélyes, de ugyanakkor zseniális.

Szerdán érkeztünk a szállásunk megtekintése után természetesen a pályára mentünk. Gyors regisztráció, majd végig sétáltunk és megnéztük az akadályokat. Természetesen sx indító domb és sx akadályok. Murvás agyagos nagyon kemény talaj, aszfaltos kanyarok, két szekció, lány és fiú.

Világ Kupa futam Papendal 05.12. Szombat

10 órakor kezdődött az edzés B csoport számára. Valamivel gyengébben fújt a szél és néha esett csak az eső. Talán lehet, hogy sokat foglalkozom az időjárással, legfőképp a széllel, de a supercross jellegű pályákon nagyon lényeges tényező.

Több méter magasan a levegőben egy erős szél fuvallat komoly gondot tud okozni. A bemelegítés rendben lezajlott. 12.30-kor a fiuk első csoportja kezdett és ebben a csoportban volt Gábor és Patrik is.

BMX Cross EB. Prága

Eredmények

Szombat: Challenge  |  Elite-Junior

Vasárnap: Challenge  |  Elite-Junior

 

Nemzetközi BMX verseny 2011. április 30. május 1. Prága

A 2011-es program összeállításakor ezt két nemzetközi versenyt számításba vettem és tulajdonképpen egyhetes edzőtábort terveztem erre a pályára.

Az előzetes információk szerint a pálya akadályai és vonalvezetése egészen kiválónak mutatkoztak.

A 2011-es program összeállításakor ezt két nemzetközi versenyt számításba vettem és tulajdonképpen egyhetes edzőtábort terveztem erre a pályára.

Az előzetes információk szerint a pálya akadályai és vonalvezetése egészen kiválónak mutatkoztak.

BMX EB. Compiegne Clairox Franciaország

Párizstól kb. 100 kilométere északra található Compiegne Clairox nevű kis város az Európa Bajnokság 3. 4. fordulójának helyszíne.

Résztvevők:

            Prájczer Péter

            Rozsenich Gábor

            Szollár Zsolt

            Bujáki Bence

            Szoboszlai Patrik

 

            Borbély Ferenc

            Szoboszlai Károly

 

Párizstól kb. 100 kilométere északra található Compiegne Clairox nevű kis város az Európa Bajnokság 3. 4. fordulójának helyszíne.

BMX Európa Bajnokság Belgium

A BMX pálya a híres zolderi autós-motoros versenypálya központban található. Nagyon kicsi területre jól átgondoltan építették meg. Néhány alapvető hiányosságot azonban tapasztaltam. A rajtdomb fölé nem építettek tetőt és a negyedik szakasz meglehetősen keskeny volt.

Meredek rajtdomb, kellemetlen első akadály, éles de magas első kanyar. Második szakasz kettő magas dupla, s egy a második kanyar előtti felugrós hármasból állt.

Harmadik szakasz több egyesből álló akadály kombinációból a negyedik pedig egy dupla kicsi kettesből, illetve egy asztalból állt.

Edzőtábor St. Maxime 2011. 03. 12-19.

6.47-kor keltünk, 7.30-tól a tervezettől teljesen eltérően BMX pálya edzést iktattam be. 1 órás pörgős edzés volt. 4x együttes start a domb aljáig, 5x páros váltott rajt, első akadály vége, 3x 3 fős startgépes a második akadály elejéig. 20 perc startgépes.

Eredeti program:

                                                           8.00                 reggeli

                                                           9.30-10.30      országúti kerékpározás

Edzőtábor St. Maxime 2011. 03. 12-19.

Reggeli előtt (7.30) 20 km országúti kerékpározás volt, 2 km sprint befutóval.

Eredeti program:

                                                           7.30                 futás

                                                           8.30                 reggeli

                                                           11.00-15.00    BMX pálya, fél óra pihenő

                                                           16.30-17.30    országúti kerékpár

Edzőtábor St. Maxime 2011. 03. 12-19.

A frejusi világ kupa pályára tervezett edzést el kellett halasztani bizonytalan időre, mert az esőzés miatt teljesen felázott és használhatatlan volt. Indítódomb hiányában amúgy is csak a második, harmadik, negyedik szakaszt lehetett volna gyakorolni.

Eredeti program

                                                           8.00                 reggeli

                                                           9.30-12.30      BMX pálya Frejus

                                                           14.00               ebéd   

Edzőtábor St. Maxime 2011. 03. 12-19.

Az időjárás miatt teljes program csúszás kellett alkalmaznunk. Sajnos az esős idő miatt, lehetőségeink elégé korlátozottak, ami a kerékpározás országúti és BMX ágát illeti. Ilyen esetben egy alap felszereltségű konditermet, vagy az utcai futást lehet alternatívaként alkalmazni.

Eredeti program:

                                                           8.00                 reggeli

                                                           9.30-10.30      országúti kerékpározás

Edzőtábor St. Maxime 2011. 03. 12-19.

Reggel korán a futás szerepelt az eredeti programban, de esett megint az eső és a vasárnapi edzésterv szerint végeztük a feladatokat. Délelőtt országúti kerékpározás kb. 25 km, majd 11 órától BMX pálya edzések.

Eredeti program:

                                                           7.30                 futás

                                                           8.30                 reggeli

                                                           11.00-15.00    BMX pálya, fél óra pihenő

BMX Cross edzőtábor St. Maxime 2011. 03. 12-19.

Egész délelőtt esett az eső, így az országúti kerékpározást el kellett halasztani. Tulajdonképpen nem csak az eső jelentett gondot, inkább az erős déli szél miatt nem lehetett kerékpározni.

Eredeti program:

                                                           8.00                 reggeli

                                                           9.30-10.30      országúti kerékpározás

                                                           11.00-15.00    BMX pálya, fél óra pihenő

Somogyi Miklós a Magyar BMX Cross-Triál Szövetség szövetség új elnöke

Rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar BMX Szakági Szövetség, melyen tisztújításra is sor került. A jelenlévők a közelmúltban lemondott Dietrich Tamás helyére Somogyi Miklóst választották elnöknek, megbízatása 2012 végéig szól.

BMX Országos díjkiosztó ünnepség

Sopronban lesz az országos bmx díjkiosztó ünnepség, 2011. január 22-én szombaton 11 órakor a Hotel Pannónia Fehér Termében.
 
Cím:Hotel Pannónia, Sopron,Várkerület 75.

Minden díjazottat és nem díjazottat is, valamint hozzátartozóikat szeretettel várunk!!!!

 

2011. évi versenyzői engedély

Licenc igénylést az idei évhez hasonlóan szakági szövetséghez - BMX tagegyesületek BMX Szövetséghez nyújtják be az EGYESÜLETI VEZETŐK - hiánytalanul kitöltött kérőlap formájában (határidő: 2011.02.15.)

A licencek díja szintén BMX-hez fizetendők. Árak megtalálhatók MKSZ tájékoztatójában. Fizetni lehet

-átutalással BMX bankszámlájára

BMX-nél kiváltott licenchez éves felelősségbiztosítás tartozik!

Boldog Karácsonyt

„Kiket szeretsz,

s kik szeretnek,

Ha bántanak,

ha megsebeznek;

 

Ne haragudj’ rájok sokáig!

De öntsd ki szíved’,

s ha letörléd

A fájdalom kicsordult könnyét:

Bocsáss meg!

hidd, enyhedre válik.”

Gyulai Pál

 

Oldalak